Az idén 20 éves Albacomp Rt. egy több mint 328 millió forint értékű projekt keretében elektronikus önkormányzati rendszert helyez üzembe Hódmezővásárhelyen. A 2006 végéig kiépülő portál segítségével az önkormányzat bevezeti az elektronikus ügyintézést.
[ajanlo=491][igazitas=left/]Az ügyviteli rendszer fejlesztése és bevezetése mellett az Albacomp szállítja a szükséges informatikai eszközöket is, amelyekre a vállalat 5 éves garanciát biztosít. Az Albacomp az elektronikus ügyintézés mellett - szintén a projekt keretein belül - korszerű térinformatikai rendszert is fejleszt a Hódmezővásárhelyi Önkormányzatnak, amelynek segítségével a portálon elérhetők lesznek a város digitális térképeire épülő szolgáltatások is. Az új elektronikus önkormányzati rendszerhez a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program Szolgáltató Önkormányzat pályázat keretében elnyert támogatás európai uniós forrásból érkezik.
A Hódmezővásárhelyi Önkormányzat tárgyalásos közbeszerzési eljárás lefolytatása után döntött az Albacomp mellett. A portálfejlesztésben alvállalkozóként az IND Kft., a térinformatikai fejlesztésben a Geometria Kft., az ügymenetkezeléshez kapcsolódó fejlesztésben pedig a SZÜV Rt. vesz részt, derül ki a cég közleményéből.
"A hódmezővásárhelyi projektet igen nagy eredménynek könyveljük el. Büszkék vagyunk arra, hogy segítségünkkel a város az elsők között lesz Magyarországon, ahol a teljes önkormányzati ügymenet elektronikusan működhet majd, az Európai Unió legmagasabb szintű követelményei szerint. A későbbiekben nem csupán arra lesz lehetőségük a lakosoknak, hogy az önkormányzat weboldaláról űrlapokat töltsenek le, nyomtassanak ki, és küldjenek vissza postán: a teljes ügyviteli rendszert új, digitális alapokra helyezzük" - nyilatkozta Strommer Pál, az Albacomp Rt. konzultációs vezérigazgató-helyettese.
Menedzsment Fórum
328 milliós e-önkormányzati pályázatot nyert az Albacomp
Az idén 20 éves Albacomp Rt. egy több mint 328 millió forint értékű projekt keretében elektronikus önkormányzati rendszert helyez üzembe Hódmezővásárhelyen. A 2006 végéig kiépülő e-önkormányzati portál segítségével az önkormányzat bevezeti az elektronikus ügyintézést.