Tavalyelőtt, 2006-ban több mint 20 milliárd forint volt az alapítvány által garantált hitelösszeg. A tavalyi, 60-70 százalékos növekedés az ügyvezető igazgató szerint leginkább annak köszönhető, hogy több mezőgazdasági program kezdődött el, amelyek finanszírozásához garanciára volt szükségük a vállalkozóknak és gazdálkodóknak. Hozzátette, hogy a beváltások aránya is kedvezően alakult, mindössze a garantált hitelösszeg 2 százalékára nyújtottak be igényt.
A garanciát már nem elsősorban a mezőgazdasági tevékenységekhez adja az alapítvány, hanem vidékfejlesztéshez, az ehhez garantált hitelösszeg meghaladja az össz-garanciavállalás felét.
Az Európai Garanciaszervezetek Szövetségének (AECM) elnöke, Jose Fernando Fignereido az MTI-nek elmondta: a szövetséghez tartozó 34 garanciaszervezet Európában összesen mintegy 2,5 millió kis- és középvállalkozással áll kapcsolatban, számukra a múlt évben mintegy 60 milliárd euró hitelösszeget garantáltak, ezen belül a mezőgazdasági szektor aránya 15 százalék körüli.
Ulrich Anikó ismertetése szerint az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által garantált hitelösszegen belül a kis- és középvállalkozások aránya 10 százalék körül alakul.
(MTI)