2p

A gazdasági visszaesés miatt átmenetileg nehézségekkel küzdő kazincbarcikai kis- és mikrovállalkozások támogatását szolgáló pályázatokról döntött Kazincbarcika önkormányzatának képviselő-testülete, ezzel 44 munkahely megőrzését segítve.

Még szeptember 25-én határozott úgy az észak-borsodi város önkormányzata, hogy 30 millió forintos pályázati alapot hoz létre a költségvetési céltartalék terhére. Szeptember 28. és október 15-e között pályázhattak erre a forrásra azok a vállalkozások, amelyek megfeleltek a kiírás feltételeinek.

A támogatás feltétele egyebek mellett az volt, hogy az érintettek vállalják, legalább hat hónapig megtartják a pályázat időpontja előtti foglakoztatási létszámukat. A pályázaton  a hat hónapos foglalkoztatáshoz a minimálbér (a munkáltatót terhelő járulék nélküli) 30 százalékát lehetett  elnyerni.

A mikrovállalkozások legfeljebb kettő, a kisvállalkozások legfeljebb négy munkahely megőrzésére pályázhattak. A megadott határidőig 26 pályázat érkezett be, ezek közül három nem felelt meg a kiírásnak, így 23 pályázó támogatásáról döntött a képviselő-testület 6 és fél millió forint értékben.

Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere elmondta: a pályázati alappal nemcsak a helyi vállalkozóknak segít az önkormányzat, hanem rajtuk keresztül a kazincbarcikai családokat is támogatja. A döntés értelmében ugyanis 44 munkavállaló munkahelyét tudták megőrizni az elkövetkező hat hónapra.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!