3p

A világ kormányainak legalább 45 billió dollárnyi beruházást kell ösztönözniük, különben 130 százalékkal nő a szén-dioxid-kibocsátás 2050-ig, figyelmeztetett a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken. A 45 billió dollár a világ-GDP évi 1,1 százalékának felelne meg mostantól 2050-ig.

A Nyolcak (G8) - várhatóan "törekvés" szintjén - bizonyára megállapodnak júliusi csúcsértekezletükön abban, hogy 2050-ig - 1990-hez képest - ötven százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását világszerte. Most annak nyomán folyik a nemzetközi egyezkedés, hogy 190 ország küldöttei tavaly decemberben Bali szigetén tervet fogadtak el, amely szerint tárgyalni kell egy legkésőbb jövő év végén aláírandó új, globális klímaegyezményről.

Jövő év végén jár le ugyanis a 2012-ig  érvényben lévő kiotói egyezményben rögzített feladatok végrehajtásának első szakasza. A 37 ország által ratifikált kiotói egyezmény szerint 2012-ig 5 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

A Nyolcak (G8) megrendelésére készült, pénteken megjelent tanulmányban az IEA arra is intett, hogy az elképzelt célokhoz szükséges a széndioxid-kibocsátási jogok drágulása, tonnánként 200-500 dollárra. Jelenleg az európai kibocsátáspiacon tonnánként 30 dollár körül van a jogok ára.

Az IEA szakértői szerint a világ kőolajkereslete az idén csökkenő ütemben nő, sőt, végül akár kissé csökkenhet is tavalyhoz képest, de 2050-re 70 százalékkal emelkedhet, ha a mostani gazdaságpolitikák folytatódnak. Ellenben, ha megvalósulnak a kibocsátás-csökkentési tervek, akkor az olajkereslet akár 27 százalékkal is kisebb lehet 2050-ben a 2005-ösnél, pontosan azok miatt az ésszerűsítések, fejlesztések, hatékonyságnövelések és takarékossági intézkedések folytán, amelyek a kibocsátás csökkenését is megalapoznák.

Az "Energiatechnológiai kilátások" című tanulmányban az IEA szakértői úgy vélik, hogy a szükséges beruházásokat a következő 15 évben évi 10-100 milliárd dollárba kerülő kutatás-fejlesztéssel lehet, illetve kell megalapozni. Az elképzelt kibocsátás-csökkentéshez az áramtermelésben 2050-ig évente átlagosan 35 széntüzelésű és 20 gáztüzelésű erőművet kell fölszerelni széndioxidot megkötő berendezésekkel, egyenként átlagosan 1,5 milliárd dolláros költséggel, továbbá évente 32 új atomerőművet és 17 500 szélturbinát kellene üzembe helyezni, írták.

A Nyolcak, továbbá Kína, India és Dél-Korea energiaügyi miniszterei e hét végén értekezletet tartanak Japánban.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!