Erről a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) pénteken közleményben adott tájékoztatást. Így a gyümölcs ültetvény-telepítésben érdekeltek az idén már nem vehetik igénybe a múlt évben még tisztán nemzeti forrásból nyújtott ültetvénytelepítési támogatást. Az agrártárca ugyanis az idén nem hirdeti meg, tisztán nemzeti forrásból az ültetvény telepítés támogatását biztosító pályázatát.
A szaktárca ugyanakkor jelzi: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2005. május 31.-ig kezdeményezi, hogy az EU írjon ki pályázatot 10 ezer hektár korszerűtlen (alma- és egyéb) ültetvény felszámolására, és az ehhez szükséges társfinanszírozást biztosítsa.
Lux Róbert, a Zöldség-Gyümölcs Terméktanács és Szakmaközi Szervezet főtitkára a minisztériumi döntést kommentálva úgy fogalmazott: igen dicséretes az agrárkormányzat felismerte, hogy szükséges az elöregedő ültetvények felújítására, és ebbe a folyamatba uniós forrásokat is be kíván vonni. A főtitkár úgy tudja a múlt évben a nemzeti forrásból biztosított ültetvénytelepítési támogatást nem, vagy csak nagyon elenyésző számban vették igénybe a gazdálkodók.
Lux Róbert szerint a magyar gyümölcságazat fejlesztésében jelenleg a telepítések támogatását meg kell előznie az infrastruktúrafejlesztésnek és a marketing támogatásának. Ez azért szükséges, hogy a különböző piacokra minél nagyobb mennyiségű jó minőségű, valóban eladható magyar gyümölcs kerüljön. Jelenleg Magyarországon 650-850 ezer tonna gyümölcsöt termelnek évente, az időjárási viszonyoktól függően. A zöldség-gyümölcs ágazat éves mintegy 350 milliárd forintot kitevő árbevételéből a gyümölcs szektor mintegy 35 százalékkal, azaz mintegy 120 milliárd forinttal részesedik. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
A 2004-es pályázati támogatások a számok tükrében
AVOP pályázatot függesztett fel az FVM
52 milliárd forintot felett az AVOP pályázatok forrásigénye
AVOP forrásból támogatják az ültetvénytelepítést
Az alma, körte, őszibarack ültetvényt telepíteni szándékozók a továbbiakban az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) pályázati rendszere által kínált támogatási lehetőségekkel élve valósíthatják meg ültetvénytelepítési fejlesztéseiket.