3p

Megállíthatatlanul zuhant hétfőn a rubel, a jegyzés kora délután áttörte a 60, majd este a 65 dolláros szintet. Ettől pedig nagyon megijedtek a tőzsdék, köztük a BUX is.

A délelőtti kereskedés 3 órájának túlnyomó többségét a pozitív tartományban töltötte a BUX, de a rubel feltartózhatatlan szakadása előbb az OTP-t, majd a Molt, végül a Richtert is a lejtőre tette. A bankpapír a nap végére 2,94, a gyógyszer 1,73, míg az olaj 1,47 százalékkal értékelődött le. Pedig utóbbival kapcsolatban még pozitív hír is megjelent, első jogi csatáját ugyanis megnyerte Horvátországgal szemben. A pénteken beszakadó olajár, illetve a rubel feltartóztathatatlan esése ugyanakkor erősebbnek bizonyult. A Mollal kapcsolatban egyébként Vágó Attila az mfor.hu kérdésére elmondta, hogyha az olajár tartosan ezen a szinten marad, akkor számításai szerint az Mol árfolyama 9-10 ezer forint közé süllyedhet vissza.

Visszatérve a mai eseményekre, a negyedik, közvetlen orosz kitettséggel nem rendelkező blue chipunk egészen a zárásig jól tartotta magát, de a zárószakaszban végül 1,44 százalékos mínuszba taszították a Telekomot is.

Az OTP, a Richter és a Mol intenzív kereskedésének köszönhetően a BÉT forgalma 13,3 milliárd forint volt, a BUX pedig 1,93 százalékkal csökkent.

De nem csak a pesti börze szenvedett, hanem a nyugat-európai tőzsdék is, amelyek 2-2,5 százalékos veszteséget zárták a napot. Mindezt úgy, hogy kora délután még enyhe pluszban tartózkodtak. De aztán 60 dollár fölé csúszott a rubel és onnantól kezdve nem volt megállás. Az orosz fizetőeszköz árazása a dollárral szemben egészen 67,2-ig szaladt el, majd onnan kissé korrigált a jegybank drasztikus kamatemelésének köszönhetően. Magyar idő szerint este 19.45-kor egy dollárért 65,6 rubelt kell adni, ami 12 százalékos mínuszt jelent.

A rubel a világ legrosszabbul teljesítő devizája idén. Már rosszabb, mint az ukrán hrivnya

A rubel és a hrivnya jegyzése a dollárral szemben az elmúlt egy évben (Forrás: yahoo.com)

Ez a mai 12 százalékos leértékelődés olyan mértékű, mintha egy euróért holnaptól már 346 forintot kellene adnunk. Ráadásul úgy, hogy idén már szinte duplázódott az árfolyam.

Hogy az olajár szakadása milyen hatással van az orosz gazdaságra, azt jól mutatja, a mostani 60 dolláros hordónkénti ár 4,5-4,8 százalékos GDP-zuhanást eredményezne jövőre Oroszországban, közölte ma az orosz jegybank. Sőt, a gazdaság teljesítménye még további 1 százalékkal zsugorodna 2016-ban is.

Az olajárak zuhanása és a rubel összeomlása jelentősen növeli a kockázatokat, így nem lehet azon csodálkozni, hogy nemcsak a részvények, de a feltörekvő devizák is leértékelődtek. A forint az euróval szemben 309,15-ig, a dollárral 248,6-ig, míg a svájci frankkal szemben pedig 257,4-es szintig esett vissza.

A forint alapú kötvények azonban tartották magukat. Igaz, a másodpiaci referenciaárakat még a rubel összeomlása előtt rögzítették, így a 2-5 bázispontos hozamcsökkenések valószínűleg még nem árazzák a megnövekedett kockázatokat. A háromhónapos diszkont kincstárjegyek hozamának 22 bázispontos zuhanása azonban szignifikáns elmozdulást mutat.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!