3p

Egy hét se telt el azóta, hogy tanult kollégám e digitális hasábokon nagyvonalú gesztusokkal relativizálta Kóka számlaügyét, s ennél jelentősebb korrupciós ügyekre hivatkozva kimondta: ez bizony nem Svédország.

A cikk előzménye

Válasz gyanánt talán azzal kezdeném, hogy a fenti megállapításokkal maradéktalanul egyetértek, az azokat életrehívó szemlélettel azonban a legkevésbé sem. A számlaügy valóban a politikai bulvár alja. Akik most emiatt követelik Kóka leváltását, egy rövidke tagmondatot igazán szentelhetnének a költségtérítési botránynak - követelve valamennyi abban érintett képviselő azonnali távozását. Eddig még senki nem magyarázta el nekem, hogy mi a lényeges különbség a számla nélkül felvett utazási és szálláspénz, valamint a számla nélkül kifizetett vacsora között, de továbbra is várom a felvilágosító erejű meglátásokat.

A költségtérítési botrány és a számlaügy hasonlatosságából azonban semmiképp sem az a helyes következtetés, hogy ez itt nem Svédország, tehát mindez itt simán belefér, maradjon hát valamennyi felelős a helyén, hanem az, hogy legyen ez az ország olyan, mint Svédország, tehát mindkét ügy érintettjei azonnali hatállyal mondjanak le!

Nem újságírói teljesítmény, pusztán értelmiségi cinizmus leírni, hogy ez itt kérem nem Svédország. Szembe kellene nézni a kérdéssel: vajon miért nem az? Hát többek közt épp kollegám írása miatt, továbbá persze megannyi az övéhez hasonló cikk okán. A "mit is várunk itt a Balkánon" fémjelű újságírói attitűd nem más, mint szabadkártya valamennyi hazai politikusnak az adócsaláshoz, a nepotizmushoz, a klientúraépítéshez, egyszóval a korrupcióhoz. Számukra roppant kényelmes és kifizetődő ehhez az elváráshoz igazodni. Svédország elsősorban nem a tiszta kezű politikusokban rejlik, hanem a tiszta közélet össztársadalmi igényében.

Nem tudom eldönteni, vajon kollégám égbekiáltó cinizmusának, vagy hátborzongató természetességgel előadott kettős mércéjének tulajdonítsam-e írásának zárófordulatait. Az utolsó előtti bekezdésben felháborodottan számol be arról, hogyan vette le a napirendről "az egyik útépítő monstrum" korrumpálási ügyeit "egy orgánum", miután a cég hirdetései megjelentek annak hasábjain.

Az utolsó bekezdésben pedig számonkéri a Manager Magazinon, hogy nem hozta nyilvánosságra a számla nélkül fizető miniszter (Kóka János) nevét. Hát ezért nem vagyunk mi Svédország, tanult barátom! Az útépítő monstrum neve Strabag, az orgánum neve pedig Magyar Nemzet.

Puzsér Róbert

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!