2p

A betétdíjrendszer jövőjét illetően nem egységes a borászatok véleménye; az ágazat nagy része támogatja a környezetvédelmi tárca terveit, egyes cégek ugyanakkor a zöld szervezetek álláspontja felé hajlanak. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2008 első felében tervezi a betétdíj-rendszerrel kapcsolatos hulladékgazdálkodási szabályozások véglegesítését, az új szabályok 2010-től lépnének hatályba.

A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének ügyvezető igazgatója, Müller István, az MTI-nek elmondta: szervezetük támogatja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium új koncepcióját, amely a betétdíj-rendszer önkéntességének fenntartásával, a rendszer rugalmasabbá tételével változtatna a vonatkozó hulladékgazdálkodási szabályokon.

A betétdíjrendszer, azaz a pénzdíjas üvegvisszavétel kötelezővé tétele diszkriminálná azokat a kiskereskedőket, amelyek nem tudják kiépíteni saját visszaváltó rendszerüket - érvelt. Az ügyvezető igazgató szerint a kiskereskedelmi egységek 40 százaléka nem rendelkezik sem anyagi forrással, sem elegendő hellyel, hogy az üvegek visszaváltását meg tudja oldani.

Varga Péter, a Varga Pincészet ügyvezető igazgatója az MTI-vel közölte: cégük inkább a zöld szervezetek véleményét osztja, akik a betétdíj kötelező tételéhez ragaszkodnak. A betétdíj jó eszköz lehet arra, hogy a csomagolási hulladékok egyre gyorsabb ütemű képződését lassítsa.

A magyar borászatban 40 éve működik ágazati betétdíjas rendszer. A Varga Pincészet belföldi forgalmazásában az alacsonyabb költségigényű, újratöltős rendszerű termékek értékesítésének aránya meghaladja a 90 százalékot. A Hulladék Munkaszövetség évek óta lobbizik a betétdíj kötelezővé tételéért, a szervezet szerint az önkéntes betétdíj rendszer megtartása a multinacionális kereskedelmi cégeknek kedvez, mert a visszaváltó rendszerek kiépítése és fenntartása költségigényes.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!