2p

Bár a környezetbarát termékek aránylag drágák, a felesleges dolgok mellőzésével megnyerhetjük azt a pénzt, amennyivel például egy bio-almalé többe kerül a hagyományosnál. A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) térképen szeretné feltüntetni, hol szerezhetők be a fenntarthatóság követelményeinek megfelelő árucikkek - írja a Népszabadság.

"Az államnak és a médiának kitüntetett szerepe van a tudatformálásban. Az újságok, a rádió- és tévécsatornák aktivitása sokat változott két-három év alatt: szinte mindenhol nyitottak zöldrovatot, és a környezetbarát mosástól, a lakberendezéstől, a bioruházkodástól a zöld-irodáig sok témát igyekeznek a figyelem középpontjába állítani" - mondta el Haraszti Anikó, a TVE munkatársa. "Az állami szabályozó rendszerek - például a zöld közbeszerzés - alakításában ugyanakkor nem látunk lényeges elmozdulást" - teszi hozzá.

"A multinacionális cégekről sok rosszat lehet elmondani, de általában jellemző rájuk a jogkövető magatartás, és van akkora pénzügyi keretük, hogy például a Föld napján olyan céges rendezvényeket tartsanak, amelyek nemcsak a gyerekek, hanem szüleik szemléletét is alakítják" - véli Haraszti Anikó. Szerinte Magyarországnak egyrészt megvan a "lemaradottakra" jellemző előnye, hogy a fenntartható fogyasztási szint eléréséhez az embereknek kevesebb élvezeti cikkről kellene lemondaniuk, hiszen a fizetések nem teszik lehetővé, hogy a jakuzzik, plazmatévék vagy a nyaralóautók a társadalom széles rétegeiben elterjedjenek, másrészt azonban nálunk is hat a hitelek fogyasztást generáló hatása. "Rövid távon nincs ok optimizmusra" - idézi a Népszabadság Haraszti Anikót. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!