2p

A héten bejelentésre került az egri Eszterházy Károly Főiskolán az új SAP oktatóterem (Excellence Center) megnyitása, ahol a régióban elsőként építik be a cég szoftverének használatát a képzési rendszerbe.

A héten bejelentett SAP oktatóterem egyedülálló tanulási lehetőséget biztosít a Főiskola hallgatói számára, emelve ezzel a felsőoktatási intézmény rangját a hazai iskolák között. A hazai egyetemek, főiskolák struktúrájában létező informatikai és közgazdasági karok, tanszékek sokszor nehezen tudják az üzleti megoldásoknak a versenyszférában is jól kamatoztatható oktatását megoldani. A most átadott központ ezért kiemelten fontos mérföldkő a régió életében.

”Az egri felsőoktatási intézménnyel a kapcsolatot azért tartjuk kiemelten fontosnak, mert egy olyan intézményről van szó, ahol igen erős az innovatív hajlam, kifejezetten nyitott az iskola vezetése a kor kihívásainak megfelelő megoldásokra, válaszokra.” – mondta el Vahl Tamás, az SAP ügyvezető igazgatója az oktatóterem megnyitása kapcsán.

Az SAP és a magyar felsőoktatás együttműködése 1997-ig nyúlik vissza. Ekkor indult az együttműködés a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) technológia transzfer központjával. Mára 11 intézménnyel alakult ki szoros munkakapcsolat és további intézmények jelezték együttműködési szándékukat, így a hat évvel ezelőtti első kezdeményezés végleg beérett.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!