4p

A múlt héten egy tök értelmetlen (vagy erre mondják, hogy szimbolikus?) döntéssel a FIFA három meccsre eltiltotta a már visszavonult Zidane-t nem túl jól marketingelhető fejeséért, mely az őt provokáló Materazzi mellkasán csattant.

Bizony, kólát, chipset meg focicipőt nehéz ilyen mozdulatokkal eladni. Ezért hát a FIFA-nak mindenképp ki kellett nyilvánítani elhatárolódását, mielőtt még a Zidane-mocsokból bármi rátapadna. Egyetlen balesetet azonban ők sem tudtak elkerülni. Zidane lett a világbajnokság legjobb játékosa (Adidas-aranylabda - nocsak, egy multicég neve!), mert a FIFA-kandidáltak többsége már a döntő közben leadta rá szavazatát, és ezeket a kiállítás után már nem lehetett visszavonni. A világszervezet hivatalnokainak Zidane-nal szembeni kisstílű bosszúja végül az lett, hogy nem írtak szokásos kísérőcikket elhamarkodott döntésük mellé.

Legjobb tudomásom szerint a vb-aranylabdát kiemelkedő futballteljesítményért osztják, nem pedig jó magaviseletért. Nem azért, hogy az illető milyen példát mutat a jövő generációinak, hanem hogy a világbajnokság meccsein mennyit tesz csapata győzelméért. Sepp Blatter FIFA-elnök ennek ellenére a torna után telekürtölte a sajtót azzal, hogy ő a maga részéről azt fontolgatja, hogy visszaveszi Zidane-tól a torna legjobbjának címét.

Szeretném tudni, hogy milyen alapon? Zidane rosszabb futballista lett attól a brutális szabálytalanságtól? Engem kísértetiesen emlékeztet az eset Muhammad Ali világbajnoki címére, melyet a kormány azért vett el a harcos muszlim ökölvívótól, mert az megtagadta a hadbavonulást a vietnámi háború idején. Ha nem vonul be, akkor már nem is ő a legjobb bokszoló?

Széles körben él egy nagyrészt a sajtó által sugalmazott vélemény, mely szerint Zidane fejelésén múlt a döntő kimenetele. Aligha. (Mármint a Buffon által védett fejesén igen, a Materazzi mellkasán csattant fejesen viszont dehogyis!) Miután az egész vébén senki sem tudott gólt lőni az olaszoknak (a Zidane által értékesített kamu 11-est ne számítsuk már), legalábbis kétlem, hogy a hosszabbítás utolsó 10 percében ez Zidane-nal a csapatban a franciáknak csak úgy sikerült volna.

Persze mindig kell egy tragikus hős a médiának, aki felel a kudarcért. Ezt most Zidane-ból kreálják. Ne feledjük, ha ő a pályán marad, a 11-es párbajban hibázó Trezeguet akkor is rúg büntetőt, azt pedig nem hiszem, hogy az olaszok rosszabbul céloztak volna.

A Blatter úr segédhadai gyanánt szolgáló média a döntő után széleskörű kampányt indított Zidane ellen. Akit tegnapelőtt még ajnározva istenítettek, azt tegnap pont olyan lelkesen hurcolták meg. Nincs a sajtónak olyan orgánuma, ahol ne olvastam volna még a frázist, hogy Zidane azzal a fejessel lerombolta saját szobrát. Nos, akinek a fejében a döntő alatt leomlott a Zidane-szobor, az valószínűleg a vb alatti ámulatában készítette azt, és alighanem agyagból.

Aki már korábban is ismerte Zidane-t, az tudja, hogy ez a csávó mindig is médiaképtelen volt. Aki valóban szerette, nem csodálkozik, s talán nem is bánja, hogy ilyen önazonosan, ezzel a piros lappal lépett le a labdarúgás színpadáról! Világ életében egy utcagyerek volt, a vékony kultúrmáz pedig pályafutása során jópárszor lemállott már róla, fejelt ő már a pályán, ütött, sőt taposott is, mindig kiélezett és nagyon nagy tétre menő szituációkban.

Világbajnok már volt, de eddig még nem állították ki vb-döntőn, pedig Zidane-ban ez pontosan ugyanúgy benne van. Méltóbb volt hozzá ez a búcsú, mintha az elvesztett szétlövés után sírt-rítt volna Makelele vállán. Legendássá tette őt, hogy nem jött vissza az öltözőből az ezüstéremért. Így mindenkiben az utolsó hatalmas, magasztos pillanatok maradnak meg róla, ahogy pirossal lemegy és elvonul a trófea mellett.

Egy grandiózus karrier méltó vége: Zidane, akivel senki nem bírt, még önnön maga sem. Akhilleuszi figura, akinek egy kis senkiházi Materazzi megtalálta a sarkát. A Legnagyobbhoz méltó búcsú volt.

Puzsér Róbert

Kapcsolódó anyagok:
Most lépj félre a Balatonon! Fuckin békávé? Fejeld le, mint Zidane! Kényszervállalkozó prostituáltak Privát pokol

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!