2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az európai uniós átlagot meghaladó tartós gazdasági növekedés beindításához hozzá kell nyúlni a foglalkoztatást terhelő adókhoz és járulékokhoz, mérsékelni kell a bürokráciát, ami önmagában felér egy adócsökkentéssel, továbbá a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő szakképzést kell megvalósítani - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter Budapesten.

A miniszter hétfőn a kis- és középvállalkozói szektor képviselőivel egyeztetett a versenyképesség javításában leginkább érdekelt szervezetekkel folytatott konzultációsorozat keretében.

A megbeszélést követően Bajnai Gordon korábbi kijelentését megerősítve elmondta, az első félév adatainak ismeretében lehet visszatérni konkrétumokra, és még a nyár folyamán megvitatják az érintettekkel, köztük a kis- és középvállalkozások képviselőivel. A miniszter rámutatott: a szabályozókat, az adókat, az engedélyezési eljárásokat úgy kell alakítani, hogy azok a foglalkoztatást segítsék, és ne fogják vissza a cégeket.

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke elmondta, hogy tagságuk jelentős része vidéken él, ezért fontos lenne számukra az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program és az Új Magyarország Fejlesztési Terv összehangolása. Jelezte, hogy az európai uniós csatlakozással járó adminisztráció számos terhet ró rájuk.

Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ) elnöke elmondta, hogy megítélésük szerint a gazdaság növeléséhez csökkenteni kellene az adókat, kevesebb közteher mellett több embert lehetne foglalkoztatni.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség - OKISZ ügyvezető társelnöke egyetértett azzal, hogy az adminisztrációs terhek mérséklése felér az adóterhek csökkentésével. Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) elnöke elmondta, azt kérték, hogy az egyéni vállalkozói igazolványok megújításának június végi eredeti határidejét hosszabbítsák meg, mert a rendelkezésre álló idő túl rövid.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!