2p

Gyorsítani kell az európai uniós fejlesztési támogatások felhasználásában a folyamatokat, a szerződéskötést, egyszerűsíteni kell a feltételeket - nyilatkozta Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.

A politikus megjegyezte: a kormány számára elkészültek az erre vonatkozó előterjesztések. Baráth Etele újságíróknak elmondta, hogy két-három héten belül elkészül a második Nemzeti Fejlesztési Terv koncepciója, amelyről vitatkozni lehet. Kérdésre válaszolva Baráth Etele emlékeztetett, hogy Magyarország és az EU közötti 2004. évi esztendő pozitív mérleggel zárt.

A 2005. évi mérleg eredményesebb lesz annyiban, hogy a pályázatokon elnyert pénzek esetében több kifizetés lehetséges. Ez abból adódik, hogy az elvégzett munka alapján benyújthatók lesznek a számlák. Magyarország pozitív szaldója 2004-ben 76 milliárd forint volt, 2005-ben pedig 100 milliárd forint lehet.

A miniszter elmondta, hogy a támogatások felhasználásához szükséges önrész fedezete a magyar költségvetésben megvan. A költségvetésben rendelkezésre álló keret felülről nyitott, ha a tervezettnél több igény jelentkezne, akkor a költségvetés módosítása nélkül 40 százalékkal is túl lehet lépni az előirányzatot. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!