3p

Március 18-án összecsapott a két nagy gazdasági konglomerátum. Az iraki háborúban érdekelt fegyvergyártók, olajtársaságok és az amerikai kormány szövetsége méltó kihívóra talált a háborút ellenző Humanista Mozgalomban, az általa szervezett Élő Békejelben és a mögötte álló fáklyaérdekeltségekben.

Ám hála Istennek itt van tanult kollégám, aki nem hétköznapi éleslátásával és oknyomozó munkájával végre

leleplezte

a Humanista Mozgalom és a fáklyabiznisz összefonódását.

Számoljunk csak! A naiv békevágyó fiatalok 500 forintot fizettek egy-egy fáklyáért, holott azok darabja csak 225 forintba kerül!!! Hol a fennmaradó fejenkénti KÉTSZÁZHETVENÖT forint?! Mert az ugye nem lehet, hogy mind a hangosításra, infóanyagok nyomtatására, sátrak vásárlására, az afterparty terembérletére ment el!

Sokan meg vannak tévesztve ebben az országban. Azon aggodalmaskodnak, hogy az Egyesült Államok ENSZ felhatalmazás nélkül, hamisított CIA-jelentések alapján folytat háborút az iraki nép ellen, valamint Irán fenyegetésével újabb világháború közelébe sodorja a bolygót. Ezek az emberek nem látják az erdőtől a fát. Nem veszik észre, hogy amíg ők a világ sorsáért aggódnak, addig a szervezők egy-egy kaukázusi kefir árát csalják ki a zsebükből.

Végre itt egy ember, akit nem a távoli problémák érdekelnek! Személy szerint érzi magát hivatottnak arra, hogy a tüntetés valamennyi becsapott, kisemmizett résztvevőjét felvilágosítsa: hol lapul a valódi kizsákmányoló, a béke szép eszményét demagóg módon zsákmányszerzésre felhasználó profithajhász!

Kollégám felháborodását olyannyira jogosnak tartom, hogy javaslom, következő alkalommal, amikor kedvenc szórakozóhelyén befizeti a kétezer forintos belépőt, ugyanezzel a következetes kérlelhetetlenséggel kérjen elszámolást a DJ gázsijáról, a sör nagyker-áráról és a villanyszámláról.

A leleplezés döbbenetes és megsemmisítő. Illúzióink szertefoszlottak. Végre tudjuk: a szervezőknek arra sincs mentségük, ha külföldi fáklyát vásárolnak (globális kapitalizmus támogatása), de arra sincs, ha hazai gyártású terméket vesznek (klientúraépítés).

Az igazi globalizáció-kritikus megoldás az lett volna, ha valamennyi résztvevő a saját haját gyújtja fel. Először is: a tüntetők hozott anyagból dolgoztak volna, így a Humanista Mozgalom nem zsírosodhatna rajtuk, másrészt így legalább néhány fájdalmas percig nem maradt volna puszta szólam a rendezvény címe: Élő Békejel.

A fenti írás előzményét itt olvashatja el! Puzsér Róbert

Kapcsolódó anyagok:
"Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!" Antiglobalizáció, első lecke Krisztus király kilóra Krisztus király kilóra Mfor-fricskák

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!