3p

A szép tető a házon, mint egy ízlésesen megválasztott kalap, öltöztet. Hatására az egész ház tetszetős, gondozott benyomást kelt. Minden építkező, vagy éppen tetőjét felújító tulajdonos ennek tudatában választ cserepet, és bízik abban, hogy a tető egységes felülete sokáig megmarad.

Ám az új tető élénk színe a különböző környezeti hatások miatt fokozatosan megkopik. A cserép fakulni kezd, sőt itt-ott barnás foltok is megjelennek rajta, amelyek, mi tagadás, nem nyújtanak valami szép látványt. A tetőt elcsúfító környezeti hatásokkal szemben sokáig nem volt megoldás. Aztán megjelent a Protector felületű tetőcserép, amely legyőzi ezeket a hatásokat.

Hosszas fejlesztőmunka eredményeképp olyan védőfelületet hoztunk létre, mely ellenáll a környezeti kihívásoknak. Segítségével évek múlva sem jelentkeznek a tetőn a káros környezeti hatások árulkodó nyomai. Végre megvalósult a háztulajdonosok álma: az egységes felületű tető, mely évek múlva is olyan, mintha új lenne.

A tetőcserép színének fakulásáért a nap UV-sugárzása a felelős. A Protector felület azonban, mint egy jó napszemüveg kiszűri ezeket a sugarakat, így a tető élénk színe sokáig megmarad. A barnás foltok a mohásodás és az algásodás jelei - azokon a tetőkön, melyeket nem véd Protector. A Protector felület ugyanis a mohásodással és az algásodással szemben is védelmet jelent. Az ilyen tetőn a hétköznapi szennyeződések sem hagyhatnak nyomot, mert a különleges felület megakadályozza, hogy a tetőcserép apró, szabad szemmel alig látható pórusaiban megtapadjon akár a legfinomabb szemcséjű por is. Mindezeken túl a Protector védelmet jelent a különleges időjárási hatásokkal szemben, mint például a jégeső, de akár az olyan roncsoló környezeti hatással szemben is, mint az ipari termelés káros következményeként fellépő savas eső.

A Bramac Protector felületű tetőcserepei eddig soha nem látott védelmet nyújtanak minden, a tetőt érő környezeti hatással szemben, s tovább megőrzik szépségüket, mint bármely más tetőcserép. Nem csoda, hogy rövid idő alatt népszerűek lettek az építkezők körében. Ezért úgy döntöttünk, bővítjük kínálatunkat, így az Alpesi és a Római tetőcserép mellett most már a Classic termékcsalád is Protector felülettel kapható. Classic cserepeink, antracit, téglavörös, sötétbarna és zöld színben állnak vásárlóink rendelkezésére új esztétikai lehetőséget nyújtva ezzel az építkezők számára - mert nekünk is fontos, hogy Ön biztosan megtalálja az otthonához leginkább illő tetőt, Protector felülettel.

Bramac

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!