Már jelenleg is legalább kétszer annyi az ilyen cég Magyarországon, mint amennyire szükség lenne, a piaci helyzet nem indokolja a bővítést - magyarázza az aggodalmakat Maróczi Imre, a Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetségének (Pátosz) elnöke a Világgazdaságnak nyilatkozva. Mint mondta, a szakma 60 kkv-ját tömörítő szervezet tagjainak 10 százaléka a megbízások hiánya miatt már így is felfüggesztette tevékenységét.
Már jövőre nagy átrendeződés várható a pályázati piacon - jósolja Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója. A szerencsevadászok biztos, hogy eltűnnek, mert kiderült számukra az, hogy itt nem lehet "kaszálni". Mivel 2006-ban alig lesz új kiírás, a 2800 kkv-szintű, 2-8 embert foglalkoztató vállalkozás egy része ugyancsak eltűnik a piacról - idézi a szakembert a Világgazdaság.
Baráth Etele EU-miniszter szerint fontos és szükséges lépés a 400 fős létszámbővítés, hogy a régiók 2007-től alkalmassá váljanak az uniós források önálló felhasználására. Ráadásul ebben nincs semmi új és váratlan, hiszen már több mint egy éve lehet tudni erről a létszámfejlesztésről. A 400 új szakember egyike sem fog pályázatot írni, ők bírálják el a pályázatokat, információ- és tudáshordozóként, projektgenerálóként tevékenykednek, akiknek nagy szerepük lehet abban, hogy egy-egy kistérségben milyen fejlesztések valósuljanak meg.