Az aszalt, illetve kandírozott élelmiszereknél teljes körű laboratóriumi vizsgálatot végeztek, növényvédőszer-maradék, tartósítószerek, mesterséges színezékek, valamint jelölési előírások ellenőrzésére került sor - tájékoztatott közleményében a Nébih csütörtökön.
Három terméknél mindent rendben találtak a szakemberek, de a Tündérkert Traiding Kft. által Magyarországon csomagolt aszalt cukrozott koktélnarancs mesterséges színezéktartalma mintegy négyszerese volt a megengedettnek, és ezek a színezékek az összetevők között sem voltak jelölve - közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.
A koktélnarancsban talált színezékeket az előírt határérték - kilogrammonként legfeljebb 10 milligramm - alatt nem tilos használni, de a jelölésen fel kell tüntetni nevüket vagy E-számukat, valamint "a gyermekek tevékenységére és figyelmére káros hatást gyakorolhat" feliratot is. A terméken ez a felirat sem szerepelt.
A tájékoztatás szerint az érintett tétel forgalomból való kivonásáról a Nébih azonnal intézkedett.
A vállalkozásnál az illetékes megyei élelmiszerbiztonsági szakemberek soron kívüli ellenőrzést is tartottak. A cég vállalta, hogy saját hatáskörben az összes kandírozott termékét kivonja a kereskedelemből, és valamennyi tételt laboratóriumi vizsgálatnak veti alá, amelyről a hatóságot folyamatosan tájékoztatja.
A vállalkozással szemben várhatóan több százezer forint nagyságrendű bírságot szabnak ki - közölte a Nébih.
MTI