Június 5-én közölte lapunk azt a tudósítást, amely Orbán Viktor, a Fidesz elnökének június 4-én este, a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság ülésén elhangzott beszéde alapján készült. A cikkben szereplő egyik, részben szó szerinti idézetet - amelyben a politikus az adósság-átütemezés lehetőségét vetette fel - azonban a Népszabadságnak nyilatkozó fideszes politikusok cáfolták.
Lapunk soha nem teszi közzé a cikkek elkészítését segítő felvételeket, jegyzeteket, ezúttal azonban kivételt teszünk. Ahogy a múltban, úgy a jövőben is igyekszünk cikkeinkkel kivívni olvasóink bizalmát - így nem kívánunk elmenni azon tény mellett, hogy ellenzéki politikusok valótlannak nevezték azt az állításunkat, hogy Orbán Viktor adósság-átütemezésben gondolkodna.
Bizonyítani tudjuk, hogy az ellenzék vezére igenis utalt ennek lehetőségére. A beszédet az alábbi linken meghallgathatják, Orbán Viktor a 32-34. perc között beszél a vitatott kérdésről.
Úgy véljük, a politikus pártja gazdasági programjának nyilvános ismertetésekor tudta, mit kíván mondani és mit nem. Az pedig nem a cikket jegyző kollégánk (vagy az azt szerkesztő munkatársunk) tiszte eldönteni, hogy mi az, amiről csak szónokolt, de amiben mégsem gondolkodik.
Orbán Viktor beszéde a Baross Társaság estjén.