4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Vasárnap este átadták a Bolyai-díjat, a magyar tudományos élet egyik legrangosabb elismerését. A díj történetének negyedik nyertese Dr. Lovász László matematikus professzor, az ELTE TTK Matematika Intézetének igazgatója. A gálaműsoron Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke - aki egyben a Bolyai-díj 2007 Díjbizottságának elnöke is - adta át az elismerést, amellyel ötvenezer euró (mintegy 13 millió forint) összegű pénzjutalom jár.

Dr. Lovász László

Lovász László matematikus, a Yale egyetem oktatója és a Microsoft korábbi kutatója kapta idén a Bolyai-díjat. Az alapítók szándéka szerint az elismerés egyfajta "magyar Nobel-díj", szerepe pedig - többek között - az, hogy az üzleti élet szereplőinek figyelmét is felhívja a hazai tudományos életben rejlő lehetőségekre.

Lovász László a világ legnagyobb matematikusai közé tartozik, 2006 óta a tudományág művelőit összefogó Matematikai Unió elnöke. Pályája kezdetén a szegedi egyetem és a budapesti ELTE után az amerikai Yale-en tanított, emellett dolgozott a Microsoft kutatólaboratóriumaiban is.

Több szabadalommal is rendelkezik, egyet közülük a hétköznapi életben is többen használnak: egy ötletét a Windows Server program 2003-as kiadásába építették be. Lovász László jelenleg a nagyon nagy méretű hálózatok, gráfok - mint például az internet gráf - tulajdonságait vizsgálja munkatársaival.

A Bolyai-díj szerepe, hogy felhívja a társadalom, köztük az üzletemberek figyelmét a tudomány fontosságára - mondta korábban lapunknak Karsai Béla milliárdos magyar vállalkozó, az elismerés egyik alapítója. A díj elnyerése után a hazai üzleti élet érdeklődése is megnő a díjazott tudományterülete és kutatásai iránt.

Ennek ellenére volt már rá példa, hogy a díj alapítói befektetőket kerestek és találtak valamelyik nyertesnek - tette hozzá Karsai Béla. "Mindenképpen élőbbé teszi a tudomány művelői és az eredmények piacravitelében érdekelt üzletemberek kapcsolatát az elismerés, ez egyfajta híd a két társadalmi csoport között" - fogalmazott a vállalkozó.

Az odaítéléskor fontos szempont az is, hogy Magyarországhoz, a magyar tudományos élethez kötődjön a kutató. "Persze sok esetben kompromisszumokat kell kötnünk, hiszen hazánk lehetőségei szűkösebbek: itt pénz hiányában nem lehet világraszóló kutatási témákat végigvinni. Ott van például a korábban díjazott Bor Zsolt esete, aki lézerfizikusként az USA-ban tökéletesíti a szemet javító műtéti eljárásokat. Abban a projektben részt vesz az amerikai hadsereg is, ez pedig a kutatás szempontjából óriási lehetőség, itthon ilyet nem találni. Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy Bor Zsolt is tervezi a hazatérést, Lovász László pedig 2006 óta itthon él és magyar diákokat oktat. Az egyik legfontosabb szempont tehát az itthoni iskolateremtés" - magyarázta a díjat odaítélő alapítvány elvárásait Karsai Béla.

Különösen fontos a figyelem felhívása a magyar tudósok eredményeire akkor, amikor a kutatás-fejlesztésre fordított összegek a bruttó hazai össztermékre vetítve nálunk nagyon alacsonyak, nem érik el az európai átlagot.

Nem szabad az iskolákon spórolni, mert hasonlóan kiemelkedő eredmények csak akkor születhetnek, ha Magyarországon jól működő iskolarendszerben tanulhatnak a fiatalok - mondta a díjátadó ünnepségen Sólyom László köztársasági elnök. Jó egyetemek csak jó középiskolákra, azok pedig jó általános iskolákra épülve jöhetnek létre.

Hasonlóan vélekedett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki szerint az igazi hazafiság az oktatás és a tudomány támogatásánál kezdődik. Hozzátette ugyanakkor, hogy túl kell lenni egy nehéz reformidőszakon, ami után a korábbinál igazságosabb, valódi eredményeket produkáló közoktatás működhet majd Magyarországon.

Menedzsment Fórum
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!