A lap írása szerint az ország egyik legfontosabb, privatizált áramtermelőjének az ötven százalékos kapacitásnöveléséhez Mercedes-gyár értékű beruházásra lesz szükség.
Mártha Imre, az állami MVM vezérigazgatója az értesülést megerősítve a Népszabadságnak elmondta, hogy az MVM közös vállalatot alapítana a Mátrai Erőművel az ott 2013-tól tervezett 440 megawattos fejlesztés megvalósítására.
A lap úgy tudja, hogy az MVM-nek 75 százalékos részesedése lenne, a beruházás összköltsége pedig mintegy nyolcszázmillió euró (kétszázmilliárd forint) lehet, húsz százalék önrésszel.
Az MVM fejleszti a mátrai erőművet
A Magyar Villamos Művek lesz a többségi részvényese a mátrai szénerőművet bővítő új társaságnak - értesült a szerdai Népszabadság.