A svájci Finanz und Wirtschaft lapnak nyilatkozva a vállalatirányítási rendszerek piacán vezető vállalat vezetője úgy vélte, az európai országokban tradicionálisan jó pozíciókkal rendelkeznek, ezek esetében pedig a további piaci részesedés szerzése nagyobb költséggel járna számukra, mint az említett tengerentúli és ázsiai országokban.
A legnagyobb távol-keleti piacokat elemezve a vezető kiemelte, hogy a japán bankok sokáig belsőleg fejlesztették az alkalmazásaikat, ami megnehezítette az ottani értékesítést, ám a legutóbbi időszakban változások tapasztalhatók. A kínai vevők esetében sokkal könnyebb az SAP helyzete, hiszen a később elkezdett fejlesztéseknek köszönhetően az ottani vállalatok az Európában és az Egyesült Államokban már bizonyított rendszereket vezettek be. Ennek köszönhetően az SAP elfogadottsága is viszonylag kedvező a világ legnépesebb országában.
A saját termékek fejlesztése és értékesítése mellett az SAP annak lehetőségét is vizsgálja, hogy a pénzügyi piacon sikeres alkalmazásfejlesztő cégeket felvásároljon, így is erősítve pozícióját - mondta el nyilatkozatában Henning Kagermann.