[ajanlo=480][igazitas=left/]Az American Enterprise Institute felmérése szerint az amerikai munkával való megelégedés alig változott az elmúlt 25 év alatt, a munkaerőpiac és az egész gazdaság átalakulása ellenére. A legtöbb alkalmazott elégedett a munkakörülményeivel, előrelépési lehetőségeivel, munkatársaival, rugalmas időbeosztásával és szabadságával, derült ki a felmérésből.
A legfrissebb, augusztusi Gallup kutatás szerint a megkérdezettek 42 százaléka teljes egészében, míg 44 százalékuk valamennyire volt megelégedve a munkaadójával. Mindössze 14 százalék vallotta, hogy teljesen más munkát szeretne. Harmaduk állította, hogy imádja munkáját, hatvan százalékuk pedig azt mondta, hogy szereti, mindössze kilenc százalék vélekedett úgy, hogy nem szerette, vagy utálta munkájukat.
Szintén hatvan százalék gondolta úgy, hogy folytatná munkáját akkor is, ha 10 millió dollárt nyerne a lottón. Egy szintén 2005-ös, Zogby International felmérés szerint a megkérdezettek 27 százaléka nem volt elégedett munkájával és szeretné azt megváltoztatni. A nyilatkozók ötöde vélekedett úgy, hogy főnöke alkalmatlan és kirúgná.
Menedzsment Fórum
Az amerikaiak ötöde kirúgná főnökét
A legtöbb egyesült államokbeli munkavállaló elégedett munkájával, a munkavédelemmel és a munkakörülményekkel, de 60 százalékuk mégis úgy véli, hogy jelenleg nem megfelelő munkát keresni, mutatott rá egy közvéleménykutatás.