Kincsek a földben
Kincsek a földben
Amióta világ a világ, az államok minden esetben ráteszik kezüket a föld mélyéből előkerülő leletekre, legyenek azok rézpitykék vagy aranykincsek. Nem volt ez másként az ezernyolcszázas évek végén sem, mikor az ezeréves ünnepségek lázában égő ország múzeumai különös érzékenységgel csaptak le minden, illegális ásatással vagy leletek eltulajdonításával kapcsolatos hírre.
Történt, hogy egyik neves, országosan ismert vidéki földbirtokos egy, emberemlékezet óta legelőnek használt területet töretett fel. Az ősi ugar nehezen adta meg magát az ekéknek, sok volt a baj, így a tulajdonos jó gazda módjára számos alkalommal maga ellenőrizte a munkálatok előrehaladtát.
Egyik borongós, esős napon csak estefelé tudott kikocsizni a területre. Munkásai már elmentek, s mivel a felázott talajra sajnálta volna rávinni könnyű homokfutóját, az utolsó néhány száz métert egyedül, s gyalog tette meg. Mikor kiért, meglepve vette észre, hogy szántónak kijelölt részbe beleeső dombhát friss sebeiben furcsa, ezüst és arany színben pompázó tárgyak csillognak. Nem szólt senkinek, hanem visszafordult, majd kora hajnalban, immár teljesen egyedül ismét kilátogatott a tetthelyre, s módszeres alapossággal begyűjtött minden felszínre került leletet.
A tárgyakat először egy pesti ismert műkereskedőnek kínálta eladásra, ám ő - ritka kivételként - elutasította emberünket, majd értesítette a rendőrséget. A szervek, mivel magas uraságról volt szó, nehezen reagáltak a bejelentésre, s végül csak a fővárosi rendőrkapitány erélyes beavatkozása után foglalták le az időközben több kézen keresztülment tárgyakat.
A hivatalból megtett feljelentést a curia tárgyalta, ám a neves földbirtokos megmentése érdekében akkora háttérnyomás nehezedett rá, hogy alig haladt az ügy felderítésével. A sajtó már-már kiszagolta az esetet, de végül némi pénz és egy-két zsíros reklámmegrendelés révén sikerült időben leállítani a nyomdagépeket.
A múzeumi szakemberek természetesen mindenáron meg akarták szerezni a ritka kincset, míg a magas pártfogók a "megesett rokon" felmentésében bíztak. Még hamis tanúzásra is felbéreltek embereket, miszerint a megtalált értékek korábban a család tulajdonát képezték, s csak a 49-es szabadságharc bukását követő zavaros idők miatt került sor elrejtésükre. Ezt az állítás egyébként a kirendelt szakértők harsány kacajjal fogadták, hiszen a tárgyak avar eredetéhez kétség sem férhetett.
Az ügyben végül salamoni ítélet született: a "laikus" találó megúszta egy szerény pénzbüntetéssel, míg a tárgyakat átadták a múzeumnak.
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Rózsa Sándor megfogása
Árulkodó agancsok
Kétes újpesti bankrabló-dicsőség
A lottónyereményért pereskedő katona története
Mesél a múlt
