A miniszter elmondta: az 58 milliárd forintból 46 milliárd a költségvetési támogatásból származik, 12 milliárd pedig az önkormányzatok saját forrása. A 2005. évi címzett támogatásból az egészségügy fejlesztésére 7,15 milliárd forintot, kulturális célokra 6,5 milliárd, oktatásra 16,68 milliárd, szociális célokra 1,73 milliárd, ivóvízminőség javításra és szennyvízberuházásokra 14,42 milliárd forintot fordítanak.
Kolber István elmondta, hogy az ez évi 2,5 milliárd forint céltámogatási keretről decentralizáltan döntöttek a regionális fejlesztési tanácsok. Az idén a céltámogatási keretből 55 pályázatot támogattak a régiók. A miniszter elmondta, hogy a 2005. évi címzett támogatás elosztásnak legfontosabb elve a források hatékony felhasználása volt, továbbá a közösen ellátott feladatokat kiemelten támogatták. A területi megoszlás pedig azt mutatja, hogy az elmaradott térségek eredményesen pályáztak a címzett támogatásra.
Kolber István emlékeztetett arra, hogy az oktatás támogatása a jelenleg megvalósítás alatt álló Regionális-fejlesztési Operatív Programban (ROP)is fontos terület. A 2004-2006. közötti időszakban a ROP-on belül 12 milliárd forint támogatást nyújtanak oktatási intézmények felújítására.
A miniszter hivatalának adatai szerint a 2005. évi címzett támogatásból a 33 oktatási célú beruházás összértéke 18,5 milliárd forint, melyből 16,7 milliárd forintot tesz ki a támogatás. A 20 vízgazdálkodási beruházás összértéke 22,4 milliárd forint, amelyhez 14,4 milliárdot ad az állam címzett támogatásként. A 14 kulturális célú beruházás összértéke 7,8 milliárd forint, ebből 6,5 milliárdot tesz ki a címzett támogatás. A 8,1 milliárd forint összértékű 8 egészségügyi célú önkormányzati beruházáshoz 7,1 milliárd forint címzett támogatást ad a kormány. A 3 szociális célú fejlesztés 1,8 milliárd forint összértékből 1,7 milliárd forint a címzett támogatás.
A miniszter kitért arra, hogy folyamatosan növekszik az önkormányzati támogatások száma és mértéke. A címzett támogatással segített önkormányzati beruházások száma 2001-ben 30, 2002-ben 44, 2003-ban 57, 2004-ben 75, 2005-ben 78 volt. Kolber István elmondta, hogy az előző kormány idejében 86 milliárd forintot fordítottak erre a célra, a jelenlegi kabinet mintegy 200 milliárd forintnál tart.
Kolber István utalt arra, hogy a 2006. évi címzett támogatásokról is döntés várható a költségvetés függvényében. A 2006. évi keretre 322 pályázat érkezett az önkormányzatoktól mintegy 300 milliárd forint fejlesztés támogatására. A pályázatok a régiókkal történt egyeztetést követően a kormány elé kerülnek, majd ezt követően dönt a parlament még ebben az évben.
A miniszter úgy vélekedett, a 2006. évi keret érkezett nagyszámú érdeklődés azt mutatja, hogy a 2007-2013. közötti tervezési ciklusra már előkészített pályázatok állnak majd rendelkezésre. (MTI)
Az idei címzett támogatásból 78 fejlesztés valósul meg
A 2005. évi új címzett támogatásokról szóló törvény elfogadásával az idén 78 önkormányzati fejlesztés indulhat címzett támogatással, mintegy 58 milliárd forint értékben - közölte Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.