2p

Az orosz űrkutatási hivatal több projektjét is el kell halasztani a rubel zuhanása és a Moszkvát sújtó nyugati szankciók miatt - írta az Izvesztyija című orosz napilap hétfőn.

Az orosz műholdak alkatrészeinek nagy többségét továbbra is külföldről hozzák be, és devizában fizetnek érte. Az árak változása és a behozatal bizonytalansága miatt az általában több tíz évre szóló programokat nem lehet tervezni - olvasható a hatalomhoz közeli újságban.

A Roszkozmosz orosz űrkutatási hivatal stratégiai tervező igazgatóságán dolgozó egyik illetékes - név nélkül nyilatkozva - az Izvesztyijának elmondta, hogy novemberben a tudományos tanács nem tudott döntést hozni a Föld körüli pályára tervezett Gonyec (hírnök) nevű kommunikációs rendszer ügyében.

Két elképzelést is vizsgáltak, de a szükséges alkatrészek 90 százalékát külföldről kellene beszerezni, és azok részben az Egyesült Államok kormányzata által hozott szabályozás, az International Traffic in Arms Regulations (ITAR), a védelmi célú termékek és szolgáltatások exportjára vonatkozó norma hatálya alá esnek. A gyártók így nem tudtak garanciát vállalni arra, hogy a szükséges alkatrészeket be tudják szerezni.

Márciustól kezdve, miután Oroszország elcsatolta a Krím félszigetet Ukrajnától, a nyugati országok, így az Egyesült Államok is számos büntetőintézkedést vezettek be Moszkvával szemben. A szankciók vezető politikusok, üzletemberek mellett fontos bankokat, energetikai cégeket és orosz hadiipari vállalatokat is érintenek.

Az Izvesztyija cikke szerint Oroszországban egyelőre nem sikerül az űripar számára is szükséges korszerű mikroelektronikai alkatrészek gyártására vonatkozó terveket megvalósítani, hiába különítettek el azokra pénzt a költségvetésből.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!