2p

Úgy tűnik, a BKV vezetése magáévá tette azt az álláspontot, hogy a cégnél minden a legnagyobb rendben van, ezért már csak a renitens újságírók megrendszabályozására van szükség ahhoz, hogy a cég az őt megillető fényben csilloghasson. Nehéz másra vélni a BKV legutóbbi akcióját.

Csak az újságírók ne lennének (Mfor-montázs)

Mint minden lap esetében, az mfor.hu-nál is előfordul, hogy egy elkészült anyaggal nem minden érintett ért egyet. Az újságírás már csak olyan, hogy korrekt működés esetén is előfordul időnként, hogy a lapok borsot törnek mások orra alá. Az is megesik, hogy a nemzeti hírügynökség leközöl egy anyagot, és amennyiben abban tárgyi tévedés van, azt módosítja.

Az azonban úgy tűnik, csak a BKV esetében fordulhat elő, hogy az MTI hírének közlése miatt - minden egyeztetés, tájékozódás vagy egyéb kapcsolatfelvételi kísérlet nélkül - kapásból ügyvédhez fordul a cég, és perrel fenyegeti meg a lapot. (Nem állítjuk, hogy a hírben nincs hiba, de maga az az eljárás, hogy ajánlott levélben fenyegetőzik a BKV által megbízott ügyvédi iroda, hát enyhén szólva is rossz üzenet.)

Az emberben ezek alapján olyan gondolatok kavarognak, hogy a társaság vezetése meg van róla győződve, hogy csak az újságok ármánykodása miatt vannak problémák a vállalatnál, miközben igazából minden tökéletesen működik.

És ha végre sikerülne elhallgattatni ezeket a bajkeverőket, akkor az utazóközönség is látná, milyen is a vállalat valójában.

Ugyan a megvalósítása sokkal nehezebb, és persze a tisztelt politikusoknak is tenni kellene érte, de nekem az a szerény javaslatom lenne, hogy inkább a cég szolgáltatásainak színvonalát kellene javítani, hogy egy  egész város boldogan használhassa a BKV-t. És higgyék el, akkor teljesen mindegy, hogy mit írnak (legyen az a színtiszta igazság vagy szemenszedett hazugság) a lapok, az emberek saját tapasztalataik alapján fogják megítélni a társaságot.

Király Béla 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!