Elsősorban az érmegyűjtők örülhetnek annak a hibának, hogy Finnországban tévedésből már tavaly a kibővített unió képét nyomták a kéteurós érmék közös hátoldalára. A finn jegybank 55 ezer hibás kéteuróst nyomatott, állítólag "emberi mulasztás" miatt. Az uniót már 2007 eleji nagyságában ábrázoló érmék fizetőeszközként érvényesek, kívánságra azonban átváltják őket.
A gyűjtők azonban szépen gazdagszanak a tévedésen: a már tavaly Bulgáriát és Romániát is az unióban ábrázoló érméket most ötven euróért kínálják. Nem csak a finnek rontanak. Az Egyesült Államokban is piacra került olyan érme, ami hibás, következésképpen igen sokat ér a gyűjtők számára.
Az érmék különlegessége, hogy a nyomás folyamán valamiért nem végezték el rajtuk az egyik folyamatot, s ezért élükről hiányoznak az "In God We Trust" "E
Pluribus Unum" feliratok - írta a Pénzcentrum.hu. Az első szemfüles tulajdonos, aki észrevette a hiányt és értékesítette az érmét, 599 dollárt keresett. Akkor még nem lehetett tudni, hány hibás érme került forgalomba.
Amióta kiderült: hozzávetőleg ötvenezer hibás érmét állított elő a philadelphiai pénzverde, az érmék 40-60 dollár közötti áron kerülnek forgalomba az eBay-en. 1933 óta nem került forgalomba olyan érme, melynek éléről lehagyták a feliratot, az 1933-as húsz dolláros arany "dupla sast" pedig 2002-ben nem kevesebb mint 7,59 millió dollárért vásárolta meg a szerencsés licitáló, ez lett a világ legdrágább érméje.