Nem kevesebbre vállalkoztam, minthogy kocsival ellátogatok Somogyvámosra, a Krisna-völgybe. Nevéhez illőn a település a somogyi dombok közt bújik meg, nem több mint 25 kilométerre a Balatontól.
Az autópálya-őrületet kikerülve az első utamba eső benzinkútnál felszerelkeztem egy Magyarország-térképpel, hogy alternatív útvonalon jussak el a hőn áhított célig. Akkor még nem sejtettem, hogy végzetes hiba térképből tájékozódni! Vannak már útvonaltervező programok, internet, GPS, ami leveszi vállunkról a térképnézegetés terhét, hagytam volna a munkát azokra... Az első adandó alkalommal letértem a pályáról és belevetettem magam Somogyba, annak minden rejtelmével és pikantériájával, ugyanis kétszer sikerült olyan útra tévednem, amely a térképen aszfaltosként volt feltüntetve, noha személyautóval járhatatlan.
A soha nem hallott településneveket összekötő (?), aszfaltot és dózert hírből sem ismerő, inkább erdei ösvényre emlékeztető utakról sokszor még a helybeliek is segítőkészen állították, hogy azon bizony ők közlekedni szoktak. Valóban, mint később kiderült, traktorral! Öt órányi vezetés és csaknem 100 extra kilométer megtétele után érkeztem a célállomásra, ahol mosolygósan fogadtak, s úgy értékelték: Krisna műve, hogy célba értem.
Ha az útközben két káromkodás közt mormolt Hare Krisna mantrára gondolok, lehetséges, de az is lehet, hogy egyszerűen több alternatíva nem volt feltüntetve a kiadott térképen. Mivel az internetes verzión e két útvonal sincs jelölve, csak azt nem értem, miért nem írták a nyomtatott verzióra, hogy Magyarország Edvencsör, akkor minden érthető lett volna...
Istvánko ViktóriaKapcsolódó anyagok:
Fejlődés 180 fokon Maffiózók, magyarok, cégek A király elhagyta a színpadot Most lépj félre a Balatonon!