2p

A leginkább környezettudatos amerikai államban, Kaliforniában is meglepődött a közvélemény, amikor egy helyi politikus, Lloyd Levine azzal az ötlettel állt elő, hogy tiltsák be a hagyományos villanykörtéket. Szerinte ugyanis csak az energiatakarékos égőket lenne szabad használni.

Sokak meglepetését kiváltotta az egyik demokrata képviselő, Lloyd Levine amikor új törvénytervezet benyújtását jelentette be. A héten ismertetésre kerülő beadvány lényege: 2012-ig lehessen forgalmazni az államban a hagyományos wolfram izzót, mivel ezek energiafogyasztása a korszerű égőkhöz képest indokolatlanul nagy.

Mint az a demokratapárti politikus kiemelte, a hagyományos izzókat 125 éve találták fel, és az elmúlt egy évszázadban komoly fejlesztésre nem került sor. Hogy a politikus törekvését nem követte derültség az annak köszönhető, hogy a zöld gondolatok egyik élharcosaként számos olyan törekvést sikerre vitt korábban, amely elsőre utópisztikusnak tűnt.

Lloyd Levine szerint, ha áttérnének az energiatakarékos fényforrásokra, azzal látványos megtakarítást érhetnének el. Véleményét azzal támasztotta alá, hogy az amerikai háztartásokban felhasznált energiamennyiség ötöde a villanyáramra megy el. A takarékosabb világításnak köszönhetően a környezettudatosság terén példaképnek számító állam az üvegházhatásért felelős gázok csökkentése terén is komoly előrelépést érhetne el. Így a kitűzött cél, hogy a 2020-ig a jelenlegi szint 25 százalékával csökkentsék a légkörbe kerülő káros anyagok emisszióját.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!