2p

A korábban ellehetetlenült projektet megvásárolva és finanszírozva építi első biogázerőművét Dömsödön az energetikai szolgáltatásokkal és energia-megtakarítási projektekkel foglalkozó Elmib cégcsoport - tájékoztatott a nagykanizsai és budapesti székhelyű társaság kereskedelmi igazgatója.

Az ELMIB Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. (Elmib) a megújuló energiákat felhasználó, nemrég indult projektjei között a Zsámbéki-medencében egy biomasszaüzem megvalósítását is megkezdte. Az ELMIB leányvállalata, az ELMIB Energetikai Szolgáltató Zrt. pedig a közelmúltban a Miskolci Fűtőerőmű Kft. többségi üzletrészére nyújtott be vételi ajánlatot - mondta el Visi Ferenc.

A cégcsoportot 2000-ben a Magyar Fejlesztési Bank alapította Nagykanizsán száz százalékos tulajdonnal. 2005-ben végrehajtott privatizációját követően magyar magánszemélyek tulajdonában került az ELMIB, amely a vezérigazgatóságot Budapestre helyezte, de negyven fős létszámának többségét továbbra is nagykanizsai székhelyén foglalkoztatja.

A villamosenergia- és földgáz-kereskedelemmel, földgázellátó rendszerek építésével és üzemeltetésével, valamint közvilágítási hálózatok korszerűsítésével és üzemeltetésével foglalkozó cégcsoportnál az intézmények világítási és fűtési rendszerének racionalizálását is kiemelt feladatuknak tartják. A mintegy 3 200 hazai önkormányzat közül csaknem minden harmadik a partnerük.

Elsősorban a Dunántúlon, valamint Észak-Kelet-Magyarországon jelentős a cégcsoport érdekeltsége, főként a kistelepülések körében, de a nagyobb városok közül Debrecen, Karcag, Sopron, Kaposvár, Gyöngyös, Kazincbarcika is a partnereik közé tartozik. Az Elmib ügyfele egyes területeken a MÁV, az Állami Autópályakezelő Zrt., a Nyíregyházi Távhőszolgáltató Kft. és az Ózdi Acélművek Kft., valamint a Rossmann és az OBI üzletláncok - sorolta Visi Ferenc.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!