2p

Csaknem 20 millió eurós beruházással egy 25 megawatt teljesítményű biomassza-erőmű építésére készül Salgótarjánban az energiaipari befektetőként ismert EETEK Holding Zrt.- tudta meg a Világgazdaság.

A cég százszázalékos tulajdonában lévő projektcég, az ST Biomassza Erőmű Kft. a Tarjánhő Kft.-vel hosszú távú megállapodást kötött, amelynek értelmében a Nógrád megye székhelyének távhőszolgáltatását biztosító önkormányzati vállalat évi 160 ezer gigajoule hőenergiát vesz majd át a beruházótól a biomassza-erőmű elkészültét követően.

Illés Elemér, az EETEK Holding Zrt. üzletfejlesztési igazgatója elmondta: a tervek szerint a leányvállalat viseli a tervezés és az építés költségeit, továbbá a cég végzi majd az üzemeltetést is. A létesítmény várhatóan 2008 első felében kezdheti meg a működését. Az erőmű Salgótarján távhőigényének nagyjából a felét lesz képes biztosítani. A működtetéshez szükséges faaprítékot és tűzifát pedig az Ipoly Erdő Zrt. biztosítja majd.

Magyarországon az elmúlt években három szénerőműben hajtottak végre átalakítást azzal a céllal, hogy biomassza-tüzelésre állhassanak át, s további beruházások is folynak. Ennek következtében a tűzifa ára jelentősen emelkedett, és hosszabb távon akár alapanyaghiány is felléphet. Ugyanakkor Illés Elemér szerint a salgótarjáni beruházásnál az erőmű viszonylag kis mérete lehetővé teszi, hogy a szükséges famennyiséget teljes egészében a környező nógrádi erdőségekből biztosítsák - írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!