2p

Bioinkubátor központot adtak át pénteken Debrecenben. A központ a Debreceni Egyetem (DE) és a helyi Euro-Régió Ház Kht. együttműködésével jött létre - közölte az átadás kapcsán Gergely Pál akadémikus, a beruházás projektkoordinátora.

Tájékoztatása szerint a debreceni orvosi centrum elméleti tömbjében, illetve a tudományegyetemi karok kémiai épületében kialakított központ olyan biotechnológiai cégek számára kínál betelepülési lehetőséget, amelyek az egyetemi környezet biztosította szellemi légkört és infrastrukturális lehetőségeket kívánják felhasználni.

Gergely Pál szerint a bioinkubátor központ kedvező feltételeket biztosít a betelepült vállalkozások kutatási-fejlesztési tevékenységéhez, új termékek, szolgáltatások, eljárások létrehozásához és elősegítik az inkubátor központban működő vállalkozások gazdasági megerősödését.

A professzor hozzátette: az inkubátor központ a beköltöző vállalkozások számára, meghatározott ideig, bérleti- és eszközhasználati díjkedvezményt nyújt és kiköltözés után is lehetővé teszi számukra a kutatás és fejlesztés, valamint az innovációs szolgáltatások igénybevételét.

A bioinkubátor központ működésétől a hazai biotechnológiai ipar megerősödését, a Debreceni Egyetem jelentős innovációs képességének fokozott társadalmi felhasználását, illetve az Észak-alföldi régió gazdasági növekedését várják - fűzte hozzá Gergely Pál akadémikus.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!