Az ITD Hungary szerint a november 17-19. között a németországi Mannheimben és Heidelbergben megrendezésre kerülő őszi BIO-Europe kiállításon az ügynökség egy közös standon fogja össze a magyarországi bemutatkozókat.
A magyar cégek évek óta kiemelkedő sikerekkel térnek haza a rendezvényről, tavaly a kiállítás három napja alatt a magyarországi cégek egyenként 15-20 érdemi tárgyalást folytattak, a magyar a standon pedig mintegy 500 látogató fordult meg.
Az őszi eseményen tavaly 2200 látogató, 1200 cég, 50 nemzetközi kiállító vett részt és 9000 partnertalálkozó zajlott. Az ITD Hungary közleménye szerint az idén először vettek részt magyar cégek a tavaszi BIO-Europe konferencián Madridban.
A szerdán záruló konferencián, kiállításon, üzletember-találkozón a szervezők a tavalyihoz hasonlóan mintegy négyezer partnertalálkozó lebonyolítására számítanak. A BIO-Europe tavaszi rendezvényét idén április 7-9. között szervezték.