Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kis- és középvállalati szektor a Széchenyi kártya révén idáig 50 milliárd forint hitelhez jutott, míg országos szinten mintegy 700 milliárd forint hitelt helyeztek ki napjainkig. A vállalkozók 1-25 millió forint összegű hitelhez juthatnak a kártya révén.
A Széchenyi kártya konstrukcióhoz az állam idén 2 százalékos kamattámogatás ad, valamint fizeti a garanciadíj 50 százalékát, készfizető kezességet vállal a hitelkeretenként meghatározott részre.
A Széchenyi kártya konstrukciót működtető KA-VOSZ Zrt. adatai szerint az igénylések száma 2009 első felében 13 százalékkal nőtt, a kihelyezett hitelkeret nagysága az idei első félév végéig elérte a 656 milliárd forintot, az év második felében erősödött, a 120 ezredik kártya szeptemberi átadásakor a kihelyezett hitel elérte a 700 milliárd forintot.
(MTI)