2p

A Mol által tavaly decemberben kezdeményezett többnemzetiségű dél- és közép-európai gázvezeték-vállalkozás, a NETS, vagyis a sajtó által "mini Nabucco"-nak nevezett vállalkozás egy hetedik támogatóval, Bulgáriával bővül.

Bulgária gazdasági és energiaügyi miniszterhelyettese kedden jelentette be a csatlakozást a tervezethez, amely a benne résztvevő államok gázszállító vezetékeinek összekapcsolásával elsősorban azerbajdzsáni gázt továbbítana az orosz gázszállításoktól függetlenül.

A NETS a Törökországot Görögországgal összekötő vezetékre kapcsolódna délen, de lehetőség lenne rajta keresztül északi-tengeri forrásokból származó gáz továbbítására is, élve azzal a lehetőséggel, hogy a nyugat-európai nemzeti gázszállító rendszereket már összekapcsolták.

Bulgária most beruházót keres a NETS-hez csatlakozó, összesen mintegy 175 kilométernyi vezetékrészek megépítéséhez. Illetékeseinek közlése szerint már tárgyalnak Azerbajdzsánnal évi egymilliárd köbméternyi gáz vásárlásáról.

A NETS (New Europe Transmission System) független vállalkozás, egyenlő felek közreműködésével és közös tulajdonlásával, függetlenül az állami vezetékektől, üzemeltetőktől. Magyarország, Ausztria, Románia, Bulgária, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Bosznia gázkereskedelmi szakvállalataiból áll össze, és már aktívan tevékenykedhet 2010-ben, majd a teljes vezetékkapcsolat 2012-re valósulhatna meg. Az ugyancsak többnemzetiségű, EU szorgalmazta Nabucco vezetékrendszer - amely a Kaszpi tenger térségéből továbbítana Európának Oroszország megkerülésével évi 31 milliárd köbméternyi földgázt - legkorábban 2013-ban válhat működőképessé.

A bolgár és a magyar kormány igyekszik nyomást gyakorolni Brüsszelre a Nabucco-terv felgyorsítása érdekében, idézte a bolgár miniszterhelyettest kedden a Reuters.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!