2p

Külföldi lapokban is meghirdetné az agrártárca azon multinacionális cégek nevét és bűneit, amelyek vétenek a hazai élelmiszer-biztonság ellen, írja a Népszabadság.

A jövőben a földművelésügyi tárca "gondoskodik arról", hogy ne csak Magyarországon, hanem a multinacionális cég anyaországában is kitudódjon, ha vét a vállalat az élelmiszer-biztonsági szabályok ellen.

A Népszabadság által megkérdezett kereskedők meglepetéssel fogadták az agrártárca újabb ötletét. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára figyelmeztetett: nagy a visszatartó erő, ha azonban jogerős hatósági vagy bírósági végzés nélkül vádolnak bárkit is, az hitelrontás. Ráadásul egy ilyen lépés könnyen kommunikációs háborúba torkollhat, hiszen külföldön is találnak időnként kifogásolható magyar terméket vagy a szabályokra fittyet hányó hazai vállalkozást.

Sirman Ferenc a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kabinetfőnöke egy szakmai rendezvényen kiemelte: a szaktárca vezetője tárgyalásba kezdett a nagy kereskedelmi láncok képviselőivel, és már korábban egyezségre jutott a termelőkkel és a kereskedőkkel egy közös élelmiszer-kereskedelmi etikai kódex kialakításáról, amely rögzítené a felek kötelezettségeit és jogait.

Az agrártárca - mondta Sirman Ferenc - egyúttal a fogyasztóvédelmi törvény módosítását is kezdeményezi. A jelenlegi jogszabály ugyanis csak 20 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírság kiszabását teszi lehetővé, illetőleg "megengedi", hogy a súlyosabban vagy ismételten vétők esetében bezárhassák az üzletet, olvasható a Népszabadságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!