2p

Magyarország nem lesz biotechnológiai nagyhatalom, azonban néhány részterületen európai szinten is sikeres lehet ez az innovatív iparág - jelentette ki Garamhegyi Ábel, a gazdasági minisztérium államtitkára.

Három-öt részterület esetében esély van arra, hogy világszínvonalú eredményeket produkáljanak a magyar biotechnológiai cégek, ehhez adott a tudás, és lehetőség van a szükséges tőke megszerzésére is - mondta a politikus a szegedi egyetemen tartott előadásán. A kérdés az, hogyan alakulhat ki ebből a néhány cégből egy olyan ágazat, amely magával tudja húzni a többi vállalkozást is - tette hozzá.

Ahhoz, hogy valóban sikeres iparág legyen a magyar biotechnológia nem elsősorban a cégeket kell támogatni, hanem a megfelelő üzleti környezetet kell megteremteni és lebontani azokat a jogszabályi akadályokat, melyek gátolják a fejlődést - hangsúlyozta Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke.

Az egyetemeken olyan közeget kell teremteni, amely ösztönzi az alkalmazott kutatásokat, segíteni kell a szellemi tulajdon védelmével és a technológiai transzferrel kapcsolatos tevékenységet, létrehozni a megfelelő háttér infrastruktúrát - közölte a szakember. Fontos lenne "hazacsábítani" a külföldön dolgozó szakembereket, erre azonban nincs kormányzati program. Csak az Egyesült Államokban mintegy ötezer élettudományokkal foglalkozó magyar kutató dolgozik. Ezeknek a szakembereknek a többsége rendelkezik azokkal az ismeretekkel, melyek segítenek abban, hogy egy tudományos felfedezésből sikeres termék váljon - tudatta az elnök.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!