2p

Megkezdődött szerdán az informatika magyar tudásseregszemléje a Networkshop, amelyet a tizenhatodik alkalommal rendeztek meg. A konferencián kiderült, hogy Pécsen hamarosan digitális iskolát indítanak.

Csepeli György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közpolitikai igazgatója a konferencia helyszínén, az egri Eszterházy Károly Főiskolán elmondta: az informatika területén fantasztikus fejlődésen ment keresztül az ország, Pécsen például most folyik a digitális iskola szervezése.

A Networkshop 2007 konferenciát a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Intézet és a Hungaronet Egyesület közösen rendezi meg évek óta - mondta Nagy Miklós, a NIIF Intézet igazgatója.

Az idei konferencia 400 résztvevője 108 előadáson foglalkozik a számítógépes hálózatokkal, ezen belül a kutatói hálózatok legfontosabb kérdéseivel - ismertette a programot az igazgató. A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program és ennek szervezeteként alapított NIIF Intézet a hazai kutatási és felsőoktatási számítógép-hálózat létrehozója, fejlesztője és a kiépített országos infrastruktúra üzemeltetője - tette hozzá.

A program elsődleges célja, hogy Magyarországon biztosítsa a tudományos kutatás, az innovatív fejlesztés, valamint a kapcsolódó oktatás területén az EU országaihoz hasonló infrastrukturális feltételeket.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!