Elképzelhető, hogy átmenetileg drágul a pályázás, miután 2005. január 1-jétől külön közbeszerzési szakértő "alkalmazása" kötelező a közbeszerzésre kötelezett projekteknél. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) ugyanakkor szűkíteni szeretné azt a kört, akit terhel ez a kötelezettség.
Átmenetileg drágíthatja a pályázást, hogy 2005. január 1-jétől a közbeszerzésre kötelezett projektek esetében a pályázatokhoz közbeszerzési szakértői véleményt is kötelező lesz csatolni - véli Maróczi Imre, a Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetségének (PÁTOSZ) elnöke. Szerinte várható, hogy a pályázati piacnak ezt a szegmensét is - vagyis a szakértői vélemény készítését és a közbeszerzési eljárás lebonyolítását - végül a pályázatírók és tanácsadók "veszik a vállukra" - írja a Világgazdaság. Ehhez azonban az kell, hogy sürgősen megszerezzék a szükséges szakirányú képzettséget, ami pillanatnyilag egyetlen, hat hónapos főiskolai szemeszter formájában, 200 ezer forintért érhető el a piacon. Ahogy nő a szakértők száma, úgy csökkennek majd a közbeszerzési költségek - jósolta az elnök a Világgazdaságnak nyilatkozva, azt a törvényi kitételt pedig, hogy a szakértőknek az EU-pályázatok esetében kétéves tapasztalatuk kell legyen, egy ideig még végrehajthatatlannak tartja.
A jelenleg hatályos törvény mielőbbi módosítását és a közbeszerzési feltételek könnyítését szorgalmazza Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója is. Tapasztalatai azt mutatják, hogy a pályázók általában tartanak a közbeszerzéstől. Ennek oka részben az, hogy az új törvény, amely a közösségi gyakorlat szerint a nonprofit szektor közbeszerzéseinek átláthatóságát lenne hivatott biztosítani, indokolatlan korlátokat emelt a forprofit szektor útjába. Ráadásul szerinte már most is drága a közbeszerzés. A díj a teljes beruházási érték 1-1,5 százalékára rúg, vagyis általában meghaladja az egymillió forintot - számol be a Világgazdaság.
Az NFH a közbeszerzés ügyében két kéréssel kereste meg az Igazságügyi Minisztériumot. Egyrészt szűkíteni szeretné azt a kört, akit terhel a közbeszerzési kötelezettség - hangsúlyozta Heil Péter, a hivatal elnökhelyettese a Világgazdaságnak, aki szerint az NFH a pályázási költségek csökkentésére törekszik. Másrészt a PHARE-nál és az ISPA-nál szerzett tapasztalatokra építve bővíteni igyekszik azt a kört, akik jogosultak lesznek kiadni az előírásos szakértői véleményt, mert ezzel elejét vehetnék az esetleges árfelhajtó hatásnak - írja a Világazdaság.
Drágulhat jövőre a pályázás
Elképzelhető, hogy átmenetileg drágul a pályázás, miután 2005. január 1-jétől külön közbeszerzési szakértő alkalmazása kötelező a közbeszerzésre kötelezett projekteknél. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) ugyanakkor szűkíteni szeretné azt a kört, akit terhel ez a kötelezettség.