A "Kikelet Hadműveletet" a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) koordinálásában nyolc hatóság munkatársai közös hajtották végre a húsvéti ünnepekhez kapcsolódóan az ellenőrzéseket.
A vizsgált időszakban az élelmiszer-ellenőrző hatóságok összesen 12705 előállítót, kereskedelmi- és vendéglátó illetve közétkeztető egységet, valamint piaci árust ellenőriztek. Az ellenőrzés ideje alatt összesen 118198 élelmiszertételt vizsgáltak meg.
A tapasztalt hiányosságok miatt, részben közös, részben saját hatáskörben végzett ellenőrzéseik alkalmával 3517 esetben összesen 253 millió forint bírságot szabtak ki. A felügyelők minden 3-4. egységben olyan hiányosságot tártak fel, melyet egyszerű figyelmeztetéssel már nem lehetett, hanem pénzbírsággal kellett szankcionálni.
A megbírságolt üzletekben az átlagos bírság összege megközelítette a 72 ezer forintot. Jóllehet 2006-ban csak minden 6. egységben, 2007-ben pedig minden 4-5. vállalkozásnál szankcionáltak a hatóságok, a megbírságolt egységre jutó átlagos bírságösszeg akkor 116 ezer, illetve 83 ezer forint körül alakult.
A kiemelt ellenőrzésekben közel ezer szakember vett részt. Az ellenőrök főként az élelmiszer-biztonsági, higiéniai, minőségi szempontokra figyeltek. Ám sor került a teljes élelmiszerlánc vizsgálatára is. Vagyis: az alapanyag előállítására, a késztermék előállításán, tárolásán, szállításán és forgalmazásán át a vendéglátásig, közétkeztetésig kiterjedtek az ellenőrzések.
A "Kikelet Hadművelet" kapcsán a MÉBiH azt is vizsgálta honlapjának olvasói körében, hogy az emberek miként vélekednek a kampányszerű, fokozott hatósági ellenőrzésekről. A nem reprezentatív felmérés szerint: a vizsgált időszak végéig összegyűlt válaszok alapján a véleményt nyilvánítók 69 százaléka gondolta úgy, hogy ezek az ellenőrzések a fogyasztók egészségének és érdekeinek védelmét szolgálják, valamint szerintük a közös hatósági fellépéseknek szerepe van a feketekereskedelem visszaszorításában, illetve ráirányítják a figyelmet az élelmiszer-biztonság fontosságára is.