A Magyar Energia Hivatal felügyeletével megtartott első magyarországi kapacitásaukciót az E.On három szabadpiaci kereskedő cég részvételével bonyolította le. Mint Kutas István hangsúlyozta: az E.On Földgáz alapesetben a hazai gázszolgáltatók és a versenypiaci kereskedők részére a gázév kezdete előtt tárgyalásos úton biztosítja az éves kapacitáslekötést.
A mostani aukciót egy technikai fejlesztésnek köszönhető kapacitástöbblet váltotta ki, s ez az első alkalom, hogy a rendelkezésükre álló tárolói többletkapacitást aukcióra bocsátották. Kutas szerint a tárolókapacitás iránti megnövekedett kereslet egyfelől a gázpiaci verseny élénkülését jelzi, másfelől alátámasztja a magyar kereskedelmi tárolók bővítésének szükségességét.
Az E.On Földgáz tavaly 200 millió köbméterrel bővítette zsanai gáztárolóját, amely többletet jelenleg a Magyar Szénhidrogén-készletezési Szövetség használja stratégiai tartalékként. A társaságnak tizenegy hazai ügyfele van, ám ügyfélkörét külföldi partnerekkel kívánja bővíteni, ezt segíti elő a tárolói kapacitások nagymértékű bővítése is, írja a Napi Gazdaság.