2p

A nemzeti fejlesztési tervek összehangolásának lehetőségéről egyeztetnek a magyar kormány képviselői a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormány tagjaival pénteken és szombaton Lovasberényben.

A nemzeti fejlesztési tervek összehangolásának lehetőségéről egyeztetnek a magyar kormány képviselői a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormány tagjaival pénteken és szombaton Lovasberényben.

Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, aki a pénteki egyeztetésen a nyitóelőadást tartotta, az MTI-nek elmondta: azt vizsgálják, mely fejezetekben lehetne olyan közös értékeket megjeleníteni, amelyeket az őszi magyar-román közös kormányülésen is meg lehetne tárgyalni.

A miniszter a szóba került témák közül kiemelte a környezetvédelmet, ezen belül a folyók tisztaságát, a vizek védelmét, az erdélyi autópálya építésében mutatkozó lehetőségeket, a gazdasági együttműködést, a kutatás-fejlesztést, az egyetemek illetve az önkormányzatok közötti kapcsolatok erősítését.

Baráth Etele elmondta, hogy a megbeszélésen az operatív programok irányító hatáságai tájékoztatást adnak az I. Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtásának tapasztalatairól, köztük az intézmények működéséről, a pénzügyi lehetőségekről, a pályázatokról.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!