Dóra Ottó hozzátette: mindebből 600 millió forintra, csak a három leghátrányosabb kistérségben, a Bátonyterenye, Salgótarján és Szécsény körzetében működő vállalkozások és önkormányzatok pályázhatnak. A pályázatok beadásának határideje február 15., elbírálásukra pedig március 31-ig kerül sor.
Az elnök elmondta, hogy a megyei forrásokon túl 3 milliárd forint áll a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék területén illetékes Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács rendelkezésére. Erre a keretösszegre intézmény- és infrastruktúra fejlesztéssel pályázhatnak az önkormányzatok, a vállalkozások pedig foglalkoztatás bővítő beruházásokkal.
Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a korábbi 5 éves foglalkoztatással szemben, az idén már csak 3 éves foglakoztatás garantálását követelik meg a pályázóktól. A 3 milliárd forinton belül 800 millió forintot az önkormányzati utak felújítására használhatnak fel a települések; a regionális tanács által kezelt pályázatok benyújtási határideje ugyancsak február 15. - közölte Dóra Ottó.
(MTI)