Tíz kis- és középvállalkozás kapott lehetőséget, hogy az egyéves projekt keretében mindent elsajátítsanak a környezettudatos irányítási rendszerek bevezetéséről, működtetéséről. A KÖVET szakembereinek segítségével az elméleti képzés után bevezették a rendszert, és igény szerint a külső hitelesítést is megszerezhetik. A tíz vállalat közül hárman már "átestek" a hitelesítő auditon, és további két cég is hamarosan tervezi azt. A tapasztalatok szerint az egyszerűsített dokumentációra épülő EMAS Egyszerűen program jól vizsgázott, és az illetékes testületek papírmunkája után az EU honlapjára is hivatalosan felkerülnek az úttörő kisvállalkozások.
Az "EMAS Egyszerűen" módszer kidolgozásakor a cél az volt, hogy a kis- és középvállalkozások számára egyszerűsítsék a korábban nagy idő-, pénz- és munkabefektetést igénylő irányítási rendszerek bevezetését és működtetését. A program jelszava: "10 ember, 10 nap, 10 oldal" - az új módszerrel jóval könnyebb dolguk lesz a kisvállalatoknak, ha környezeti tényezőiket fel kívánják mérni, környezeti teljesítményük javítására törekszenek, illetve lényegesen csökken a dokumentációs követelmények gyakorlati megvalósítása. A módszer megfelel az ISO 14001-es szabványnak és az EMAS rendeletnek. A program alapja a világszerte széleskörűen használt öko-térképezés módszer, amely a cég környezeti hatásait a dolgozókat bevonva egyszerű vizuális úton méri fel.
Az EMAS Egyszerűen program ingyenes záró előadása március 8-án lesz Budapesten. A fél napos rendezvényen a résztvevő vállalatok összegzik a program tapasztalatait, szabadon lehet kérdezni a KÖVET szakértőitől, a meghívott tanúsítóktól és az illetékes testület képviselőitől az EMAS rendszerrel és annak bevezetésével kapcsolatban.