2p

Tizenöt év óta először csökkent 2009-ben Magyarországon a csomagolási hulladékok mennyisége, miközben a szelektív visszagyűjtés és újrahasznosítás arányát is sikerült valamelyest növelni - hangzott el az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. 2009-es eredményeit ismertető budapesti sajtótájékoztatón pénteken.

A szelektív hulladékgyűjtést országos szinten koordináló ÖKO-Pannon partnerei 2009-ben 569 ezer tonna csomagolási hulladékot bocsátottak ki, 57 ezer tonnával kevesebbet, mint egy évvel korábban. A csökkenés környezetvédelmi szempontból üdvözlendő, gazdasági szempontból azonban egyértelműen a válság hatását mutatja - mondta Viszkei György, az ÖKO-Pannon ügyvezető igazgatója. A szelektív gyűjtés és újrahasznosítás aránya eközben 57-ről 58 százalékra nőtt, nagyrészt a lakossági gyűjtési eredmények javulásának köszönhetően - hangsúlyozta Viszkei György.

A lakosság 2009-ben 51.300 tonna csomagolási hulladékot gyűjtött szelektíven, 1.700 tonnával többet, mint az előző évben. Mindezt ráadásul úgy, hogy közben számottevően csökkent az összes hulladék mennyisége - emelte ki az ÖKO-Pannon ügyvezető igazgatója. A lakossági szelektív gyűjtés aránya így 15,5 százalékra nőtt.

Viszkei György elmondta: bár kis mértékben, de emelkedett, 2009 végére 5,1 millióra azok száma, akiknek lehetőségük van arra, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot, mert lakhelyükön biztosított ehhez az infrastruktúra.

A kedvező lakossági tendenciák további erősítése érdekében az ÖKO-Pannon pénteken elindította eddigi legnagyobb környezetvédelmi szemléletformáló kampányát is. Az újrahasznosítással mindenki nyer című, március végéig tartó akció a szelektív gyűjtés népszerűsítése mellett új elemként a hulladék-megelőzés fontosságára is felhívja a figyelmet - mondta Viszkei György.

A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében futó, 143,5 millió forint uniós támogatással megvalósuló program törzsét egy intenzív reklámkampány adja, amely televízió- és rádiócsatornákon, a nyomtatott sajtóban, valamint óriásplakátokon is látható-hallható lesz. Végh Zsolt, a kampány részét alkotó reklámfilmek rendezője elmondta: a sokkolás helyett inkább a pozitív üzenetekre helyezték a hangsúlyt, hiszen céljuk az volt, hogy a "szelektív gyűjtés kultúránk részévé váljon".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!