2p

Ismét a szokásosnál kevesebb olaj érkezik Csehországba a Barátság vezetéken Oroszországból, augusztus első napjaitól fogva, közölte kedden a vezeték csehországi üzemeltetője, megjegyezve, hogy ez már máskor is előfordult, nem csak idén.

"Nyáron jellemző a visszaesés, és ez most kisebb, mint a múlt hónapban" - magyarázta a cseh MERO vezetéküzemeltetője, Jaroslav Pantucek a CTK hírügynökségnek.

Most mintegy húsz százalékkal kevesebb a vezetéken érkező nyersolaj mennyisége a megszokott napi 16 ezer tonnánál, júliusban viszont a felével csökkent. Most úgy becsülik, hogy augusztusban százezer tonna körüli lesz az elmaradás az orosz nyersolajszállításokban.

Egyelőre nincs indoklás orosz részről, miért esett vissza a mennyiség.

Júliusban a hivatalos magyarázatok mind orosz, mind cseh részről technikai okokat, az orosz oldalon keletkezett szűk keresztmetszeteket említettek. Piaci elemzők a múlt hónapban azt is fölvetették, hogy Oroszország talán ekképpen is kifejezte nemtetszését, amiért Csehország hozzájárult az amerikai rakétavédelmi rendszer radarelemeinek telepítéséhez, de ezt a feltételezést cseh részről is képtelenségnek minősítették.

A szállítás júliusi csökkenése miatt Csehországnak részben tartalékaihoz kellett nyúlnia, részben, nagyobb költségért, Németország felől kellett importálnia.

Csehország évi 7,7 millió tonnás olajfelhasználását hetven százalékban fedezi Oroszország.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!