2p

Három-négy éven belül forgalomba kerülhet a General Motors új, teljesen elektromos hajtású autója, a Chevrolet Volt - a Voice of America rádiónak a GM kutatási-fejlesztési alelnöke, Larry Burns nyilatkozott.

A legnagyobb amerikai járműgyártó idén januárban mutatta be a Chevrolet Volt tanulmány autót, amely a fejlesztőmérnökök szerint "maga mögött hagyja" a mai vegyes hajtású, hibrid autókat, hiszen kizárólag elektromos motor hajtja.

Burns abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a cég szerződést kötött két olyan beszállítóval, amely az autó számára döntő fontosságú akkumulátor telepeket fogja gyártani. A GM alelnöke mérföldkőnek nevezte a vállalat történetében a lépést.

Elmondta, hogy a kocsi használata pofon egyszerű lesz. A tulajdonos éjszakára, 4-6 órányi időtartamra csatlakoztatja a kocsit egy hétköznapi 110 voltos konnektorhoz. A feltöltött telepekkel 40 mérföldet (64 kilométert) lehet majd megtenni tiszta, elektromos üzemmódban, bármiféle károsanyag kibocsátása nélkül. Burns szerint a 40 mérföldes távolság nem tűnik nagynak, de a felmérések arról tanúskodnak, hogy az amerikaiak 70 százaléka nem autózik naponta ennél többet.

A Chevrolet Volt prototípusát Richard Wagoner elnök-vezérigazgató személyesen mutatta be januárban a detroiti autóshow-n.

A GM előző, teljesen elektromos modellje, az 1990-ben bemutatott EV1 teljes kudarcot vallott az amerikai autópiacon, a vállalat vezetése ezért lesöpörte az alternatív hajtású autókkal kapcsolatos elképzeléseket. A cég azután kezdett ismét ilyen fejlesztésekre költeni, hogy a 2005-ös Katrina hurrikán után megemelkedtek az olajárak, és az üzemanyag-drágulás miatt visszaesett a népszerű nagy fogyasztású városi terepjárók, az úgynevezett SUV-ok forgalma.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!