2p

A környezettudatosság jegyében visszaváltható szatyrokat vezet be a Tesco - közölte a vállalat csütörtökön. Az 50 forintos szatyor visszaválthatósága azt jelenti, hogy amikor elszakad, azt az áruházakban ingyenesen cserélik újra, akár egy életen át.

A hipermarketlánc - a vasárnapi környezetvédelmi világnapra időzített kezdeményezése keretében - első körben 500 ezer darab környezetbarát zacskót helyez ki áruházaiba. A cég kísérleti jelleggel május óta több egységében már elindította akcióját, amelynek során több mint 50 ezer visszaváltható szatyor kelt el.

[ajanlo=198][igazitas=left/]Az áruházlánc idén "Tesco a természetért" néven környezetvédelmi programot is indított, s - a visszaváltható szatyron kívül - márciusban már bevezette az újrahasznosított papírból készült papírtáskát, amelyből 51 ezer darab fogyott. Az akció keretében mostantól újrahasznosított papíroldalakon jelentetik meg kéthetente, 3 millió példányban kinyomtatott újságukat is. A vállalat emellett szelektíven gyűjti az áruházakban keletkező papír- és kartondobozokat, valamint a műanyag csomagolóanyagokat, amelyeket újrahasznosítanak.

A brit Tesco Magyarország legnagyobb hipermarketlánca. A vállalat 10 éves magyarországi működése során eddig 43 hipermarketet nyitott, s mára piacvezetőként közel kétmillió vásárlót szolgál ki hetente.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!