2p

A Rogers Communications Inc. a legnagyobb kanadai telekommunikációs vállalat lesz az első, amelyik mobiltelefonokon is fogható élő televíziós adást fog szolgáltatni.

A Rogers, amely egyben az ország legnagyobb kábel televíziós szolgáltatója is úgy tervezi, hogy még ebben a negyedévben beindul a kábelmentes mobil adás, ahol egyszerre rögtön nyolc csatorna közül lehet választani.

A bevezető időszakban a szolgáltatás 9 kanadai dollárba (körülbelül 1.422 Ft) fog kerülni havonta, ehhez jönnek még az adatletöltési költségek, ez körülbelül 10 és 15 kanadai dollárjába (körülbelül 1 580 és 2 370 Ft) lesz majd a felhasználóknak. Az összesített díj azonban attól az előfizetési csomagtól fog függni, amit az előfizető kiválaszt.

A Rogers szerint a mobilosok több exkluzív sportközvetítést is láthatnak , de választhatnak a szórakoztató vagy a hírműsorok között is. A szolgáltatás Nokia, Motorola és Sony Ericsson telefonokról érhető el, írja a Reuters.

Tavaly a Rogers Communications, Kanada legnagyobb vezeték nélküli szolgáltatója lett, miután 1,4 milliárd kanadai dollárért megvásárolta az addig a montreali Microcell által forgalmazott Fido mobiltelefon márkát. A Rogersnek 2004 végéig körülbelül 5,5 millió előfizetője volt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!