2p

Azok a vállalatok fognak hasznot húzni a klímaváltozásból, amelyek korán felismerik az ebből adódó kihívást, és kreatívan, építő módon válaszolnak rá – jósolja legfrissebb elemzésében a Lehman Brothers.

A negyedik legnagyobb amerikai brókercég szerint bizonyos, hogy minden gazdasági ágazatot és minden céget érint majd a globális felmelegedés. Valószínű, hogy a legközvetlenebb módon a mezőgazdaság, a halászat, az olajipar, az autógyártás, a gyógyszeripar, a közműszolgáltatók, a fémfeldolgozó, az építőipar, a biztosítási ágazat, valamint az ingatlanszektor és a turizmus érzi majd meg az éghajlat átalakulásának hatásait, írja a Világgazdaság.

A pénzügyi hatások számítása a klímatudósok körében erősödő konszenzuson alapul, amely szerint a globális felmelegedést az emberi tevékenység okozza, és a következő évtizedekben gyorsulni fog. Az ENSZ éghajlat-változási kutatócsoportja (IPCC) éppen ma teszi közzé 130 ország 2500 tudósának közreműködésével készült elemzését, amely az eddigi legátfogóbb és talán leginkább konszenzuson nyugvó előrejelzés lesz arról, hogy milyen is lesz a klíma a földön 2100-ban.

Az IPCC jóslata ijesztő. Három fokkal emelkedő átlagos éves középhőmérséklet, emelkedő tengerszint, a mérsékelt égöv nagy részéről szinte teljesen eltűnő hó, a nyári forróság elviselhetetlenné fokozódása, a jelenlegi száraz területek elsivatagosodásának felerősödése, a szélsőséges időjárási jelenségek elszaporodása szerepel benne. A katasztrofális gazdasági következmények elhárításához szükséges lépéseket az IPCC tavasszal vázolja. Korábbi hasonló elemzésekből azonban egyértelmű, hogy a fejlett országokban a szén-dioxid-kibocsátás radikális - akár 50-70 százalékos - csökkentésére lesz szükség, olvashatjuk a Világgazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!